Charles Evenson.

- Kicsim hét óra  van. Meg kéne néznünk a többieket.-szólt a szerelmem. 
- Még egy kicsit.-szóltam miközben a mellén feküdtem. 
- Gyere mennem kell dolgozni. - és már egyből fel is állt  az ágyból. 
- Aj jólvan.-válaszoltam kicsit duzzogva. 
- Majd kárpotólak.
- Jobban hangzik. Akkor én felöltözöm.- elindultam törölközőbe csavarba ruhámmal a kezembe a fürdő szoba felé. Bementem becsuktam az ajtót és leültem a kád szélére. 
- Vajon velem van a baj?-kérdeztem gondolatban magamtól. 
Felöltöztem és már mentem is ki. Meglepődtem láttam, hogy Carlisle itt vár és nem ment le. 
- Hát te?-kérdeztem nevetve. 
- Megvártalak menjünk le kéz a kézben. 
- Igazán jól hangzik menjünk.-bólintottam rá. 
Megfogta a kezem és mentünk le a lépcsőn. Rosalie és Emmett a tévé előtt gubbasztottak. Edward pedig épp új dalt írt. 
- Jó reggelt. 
- Sziasztok.-válaszolt Rose. 
- Mehetünk akkor?-kérdezte Edward Rosalie-től és Emmett-től.
- Persze. sziasztok. 
- Sziasztok jól legyetek.
Felkapták a táskájukat és mentek a Port Land-i iskolába. 
- Te is mész?-kérdeztem szomorúan 
- Muszáj de sietek haza.- homlokon csókolt. 
- Vigyázz magadra. 
- Mindig vigyázok. 
Egyedül maradtam. Néztem az ablakon ahogy beszáll a kocsiba és el megy. Valami fura szagot éreztem. Ember szagot. Az emelet felől jött. Elindultam emberi tempóban a szobánk felé erősödött a szag. Megfogtam a kilincset és kinyitottam. A lélegzetem el állt mikor megláttam......az ember kori legjobb barátnőm ott ült az ágyunkon. 
- Je...Jessy mit keresel itt?-kérdeztem dadogva. 
- Meg lepőtél?-kérdezte magas vékony hangon. 
- Te nem lehetsz itt! 
- Áh nyugi Esme. Gyere csak fogd meg a kezem. Mutatok valamit.  
Félénken de oda nyújtottam a kezemet. Hirtelen sötét lett és Jessy is eltűnt. Egy szobában voltam az egyik sarokban ültem. Valaki kinyitotta az ajtót. Charles volt az. Hogy kerültem vissza ide a pokolba? A szívem ezerrel vert. Várjunk csak a szívem de hisz én vámpír vagyok. Nincs szív dobogásom. Mi történt? 
- Mit művelsz itt? Takarodj a konyhába ahova való vagy!- ordított rám a volt férjem. 
- Te nem lehetsz itt. Nem ez nem lehet.-szóltam sírva. 
- Kuss! Takarodj most. Te rohadt! - és megfogta a karomat és kidobott a szobából. 
Hol van Carlisle? Nem értek semmit. De lementem sírva. Oda álltam és olyan voltam mint egy ember. Csöngettek. Boldogan futottam remélve, hogy Carlisle jött el értem, és megszabadít mindentől. De nem egy nő állt ott kissé hiányos öltözetben. Épp hogy kinyitottam de Charles már mögöttem állt. 
- Gyere be édes.- meg fogta előttem a kezét és behúzta. 
- De..de én vagyok a feleséged.-szólaltam meg. 
- Te csak egy szolga vagy! Takarodj innét. 
Össze szedtem a bátorságom és vissza szóltam neki. - Te nem beszélhetsz így velem! Te senki.- és pofon vágtam. 
Mikor hirtelen valami fehéret láttam magam előtt vakított. És újra a nappalinkban találtam magam. Az ágyon feküdtem és Jessy ott ült mellettem. 
- Mi történt Jessy? 
- Legyőzted a félelmet. Én már megyek is szia. 
Felállt és eltűnt.