Már lassan három hete nem láttuk Rosalie-t. Nagyon nehéz be menni minden nap a szobájába megnézni itt van-e. Emmettnek volt a legnehezebb neki olyan fontos volt Rosalie mint az embernek a víz és az oxigén. Csak mászkált a házban egyik emeletről a másikra. Fájdalmas volt nézni azt, hogy szenved. Mennyire fáj neki. De bíztunk benne, hogy egy nap majd haza jön. Mikor Edward és Emmett el ment vadászni kettesben  maradtunk Carlisleval.
- Drágám jól vagy? 
- Igen Esme csak Rose miatt aggódom ő a lányom...volt.
- Haza fog jönni érzem. Most eltart pár napig a vadászásuk. Nincs kedved felmenni a szobába?- kérdeztem tőle miközben az ujjammal a válán játszottam. 
- Ami azt illeti jó lenne egy kis kikapcsolódás. Nem szeretném elhanyagolni a feleségemet. 
- Nem hanyagolsz! Szeretlek.-megfogtam a nyakkendőjét és magamra húztam Carlisle-t. 
- Kicsim inkább később jó? 
Nem hittem a fülemnek de elengedtem és felültem. Sóhajtottam egy nagyot majd bekapcsoltam  a tévét. 
- Sajnálom de előtte kérdezni szeretnék valamit. 
-Mondjad csak édesem. 
- Hétfőn lesz a szülinapod. Mit kérsz életem? 
- Téged. Nekem semmi más nem kell csak, hogy téged lássalak. Érezzem az illatod a csókod. 
- Akkor tessék...-mikor ki mondta megcsókolt. Mosolyogva csókoltam vissza. Majd lassan elhúzta a száját. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy engem néz lehajtottam szégyelősen a fejemet ha eltudnék pirulni most olyan lenne az arcom mint egy paradicsom.