Esme szemszöge:
Fel másztam a fára cseresznyéért nyár van Július ilyenkor érik...és hát a kedvenc gyümölcsöm. Anyukámék sose szerették, ha fára mászok mert mindig azt mondogatták:- Helytelen egy ilyen lánynak fára mászni! Hagyjuk meg ezt a szegényeknek!
Mi sem voltunk gazdagok, de apukám úgy gondolta, hogy azok vagyunk! Megláttam az egyik ágon egy szép nagy piros cseresznyét talán eddig ilyen nagy még sosem termett a fán. Annyira megkívántam azt a szem cseresznyét, hogy egyből fel másztam arra az ágra de pont abban a ruhámban voltam ami alkalmi mert úgy volt, hogy délután megyünk a család egyik jó barátjához ésa cipőmnek magas volt a sarka és megcsúsztam. Nem láttam semmit,csak hogy az előbb még a fán voltam most meg a földön fekszek és a lábam iszonyúan sajog. Mire úgy nagyjából magamhoz tértem rá jöttem, hogy anyukámék sincsenek itthon. Kiabálni kezdtem, hogy segítség valaki segítsen. De ebben a korban nem igazán volt olyan ember ki egy tíz éves kislánynak segít. Szerencsémre pont arra lovagolt egy férfi.
- Hölgyem segthetek?
- Igen uram köszönöm szépen azt hiszem eltört a lábam!
- Jöjjön csak felsegítem a lovamra és beviszem a korházba!
- köszönöm szépen!- és rá mosolyogtam a kis lányos mosolyommal.
- Itt is vagyunk ifjú hölgyem. Segitsek be menni?
- Megköszönném azt is uram.
- Rendben csak kapaszkodjon belém.
Az öreg úr egész végig segített be menni a váróba. Láttam nagyon sokan voltak reméltem sorra kerülök, hiszen én még gyerek vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése