3.rész

Esme szemszöge: 

Már annyiszor elképzeltem,hogy a fűben játszom a kis fiammal és ruhákat hímezgetek neki ahogy a szemem láttára cseperedik fel. 
Amikor már a 9. hónapban voltam az unokatestvéremék be vittek a kórházba hisz bármelyik percben megszülhetek. Mikor el érkeztek a fájások nem tudtam mire gondolni csak, hogy úton van a fiam! Mikor megszületett és a karomban tarthattam leírhatatlan érzés volt. Olyan ki csöppnyi és olyan aranyos. 
- Hölgyem a fiának gond van a tüdejével! 
- Mi hogy micsoda? az én fiam teljesen egészséges! 
- Hölgyem most el kell vinnem az inkubátorba. 
- Tessék. Siess vissza hozzám kincsem.-suttogtam a pici fiamnak és megpusziltam a fejét.
- Esme jól vagy?- kérdezte az unoka testvérem. 
- Én igen de az orvosok azt mondják, hogy valami nincs rendeben a kicsikém tüdejével. Valamit biztos elnéztek. 
Teltek a napok min a kettő nap ott voltam az inkubátor előtt és néztem hogy alszik, sír, mosolyog egyszerűen csodálatos volt minden míg a harmadik nap az orvos és a nővérke ébresztett fel. 
- Akkor ez már végleges meghalt? 
- Igen miss. sajnos igen! 
- Nézze doktor úr ébredezik.
- Köszönöm miss elmehet!- Jó reggelt Esme hogy érzi magát? 
Fél álomban voltam de annyi eljutott a tudatomig, hogy valaki meghalt. 
- Köszönöm egyre jobban. Ki halt meg? 
- Esme legyen erős, a fiának leállt a szíve tüdő fertőzést kapott! 
- Mi, hogy tessék nem ez nem lehet engedjen meg kell néznem a fiamat! 
- Ma hajnalban pontban négykor el távozott három órán keresztül próbáltuk vissza hozni de nem sikerült hét óra tíz perckor le kapcsoltuk a gépről. 
- De olyan erős volt sose...- mondtam sírva 
- Esme pszt ne sírjon nem lesz jobb! 
Kettő hétig csak a szobámba ültem nem ettem alig ittam közel álltam az éhínséghez. Tudtam a fiam nélkül az életem egy semmi! 
Hajnalban fel keltem és lementem a nagysziklához ott álltam a peremén és lepergett az éltem minden egyes része még mindig láttam Carlisle-t, ahogy a férjem bántalmaz és mikor először a kezemben tarthattam a fiamat. Nagy levegőt vettem elrugaszkodtam kitártam a karomat mintha repülni akarnak pedig inkább csak menekülni akartam az élet elől. Ugrottam egyet és be csuktam a szememet éreztem a bőrömön a hideg vizet és a lábamnál a hatalmas köveket. Már szinte nem éreztem semmit csak hogy el fogy a levegő míg erős fényt nem láttam és hogy valamin fekszek nem bírtam beszélni de a torkom iszonyúan égett. Sikítani akartam a fájdalom miatt de azt se bírtam csak fetrengtem kínzott a fájdalom! Valaki mintha beszélt volna hozzám, hogy semmi baj nem lesz meg hogy épp vámpír leszek. Kinyitottam három nap múlva a szemem és magam előtt láttam azt az arcot amire mindig vissza gondoltam tíz éves korom óta. Igen ő CARLISLE arca volt!