2.rész

Már lehetett vagy él órája, hogy bent ülök mikor észrevettem egy fehér köpenyes szőke hajú orvost. Igen még csak egy kislány voltam de úgy sétált végig a betegek között mint egy angyal! 

Carlisle szemszöge: 

Délután volt.Mint mindig most is iszonyú sok beteg volt de sajnos nem igen engedték, hogy én vizsgáljam meg őket. Így nekem maradt a papírmunka.  Kollégáim örültek, hogy van aki elintézi ezeket is. Már talán fél négy- négy felé járhatott az idő mikor gondoltam körbe nézek az ügyeleten hátha kell segítség... És el is fogadják tőlem. Ki léptem az orvosi szobámból megpillantottam egy isteni teremtést. Gyönyörű barna haja két felé oszlott a fehér szív alakú arca tetején, és láttam ahogy csillog az a kettő gomb szerű barna szeme. Gondoltam oda megyek hozzá próba szerencse.
- Jó napot hölgyem.Segíthetek? 
- Üdv.Dr. úr igen jó lenne nagyon fáj a lábam azt hiszem el tört.! 
- Akkor jöjjön had nézzem meg. 
Segítettem neki lábra állni és belém kapaszkodva bicegett a rendelő felé. 
- Nos hölgyem... 
- Esme szólítson Esmének. 
Eddig sose szólíthattam egyik betegemet se a kereszt nevén. Annyira meg örültem.
- Akkor Esme engem meg nyugodtam szólítson engem meg Carlislenek. 
- Köszönöm. 
- Akkor Esme lássuk a lábát. Itt fáj? 
Édesen felszisszent az ágyon miközben a lábához értem. 
- Igen ott fáj. 
- Hát sajnálom Esme a lába eltört. Hívjak  valakit aki begipszeli vagy jó leszek én. 
- Nyugodtan gipszelheti maga.
Imádkoztam,hogy ezt mondja. 
- Na hát akkor meg is volnánk. Le kísérjem  a kijárathoz? 
- Igen köszönöm. 
Gyorsan kerestem neki egy mankót, hogy legalább azzal is könnyebben ki tud menni. 
- Hát akkor innen már ki talál  kedves. 3 hét múlva jöjjön és leveszik a gipszet.
-Oké én köszönöm Carlisle. Viszlát
- viszlát Esme. Remélem még látjuk egymást 

Esme szemszöge: 

- Olyan gyengéden gipszelte a lábamat,hogy szinte el is felejtettem, hogy miért is vagyok itt. Mikor haza felé mentem vagyis bicegtem kis híján már sötétedett de el méláztam Carlislen. Attól azért tartottam, hogyan fogadják otthon, hogy eltört a lábam. 
- Anya apa itthon vagyok. 
- Hol jártál már az ég szerelmére?És mi történt a lábaddal?- kérdezte édesanyám 
- Felmásztam a vára és meg csúsztam. A kórházban voltam. 
- Eltört? 
- Igen anya. 
- Pihenj le. 
Pár évvel később mikor már minden barátom férjhez ment. 

-Anyám, apám elköltözöm és tanárnak fogok tanulni! 
- Nem!! Helytelen egy ilyen nőnek elköltözni a nagyvárosba!- mondta kikelve apám. 
- De
- Nem és kész! Erről jut eszembe a munka társam fia Charles Evenson érdeklődik irántad! 
- Tényleg? 
- Igen ma este át jön vacsorára. öltözz ki!
- Igen is. 
Felvettem egy nagyon szép kék csipkés egybe részes ruhát alá egy fehér harisnyát. 
-  Üdvözletem Miss. és Mr. Platt. Nagyon szép a házuk.
- Kösz fiam. Esme gyere már! 
Legszebb modorommal sétáltam le a lépcsőn hol az alján ott állt Charles. 
- Köszöntöm Charles.  Milyen fess ma. 
- Kezét csókolom Esme gyönyörűen néz ki! 
- Akkor együnk- törte meg az ábrándozását apám. 
- Esme? 
- köszönöm Charles. 
Az este egész jól telt már lassan három hónapja vagyunk együtt mikor Charles bejelentette, hogy el akar venni. 
Az esküvő igen jól sikerült egészen a végéig mikor ugyanis össze költöztünk rá jöttem, hogy igen nagy hiba volt ez! Charles mindig is a jó és megértő férjt mutatta az embereknek de a házas életben igazi szörnyeteg volt. Bántalmazott. Ütött ahol ért és mondhatjuk meg is erőszakolt mikor kedve tartotta. Édes anyámék erre azt mondták, hogy Hallgassak és legyek jó feleség! 
Nem tudom meddig bírom ezt az állandó félelmet! Gondoltam sokkal jobb lesz ha be vonul a katonaságba. Akkor igazán jó volt. De mikor ki jött minden sokkal rosszabb lett. Gondolom rajtam vezette le a feszültséget. Nem tudom, hogy hogyan de pár hónappal később teherbe estem. Tudtam már csak ezért s szöknöm kell! Amint elment  a munkába én nem gondokodtam csak futottam. Másod unoka testvéremhez menekültem hadi özvenynek adtam ki magam