-Nem gondolod édesem, hogy el kéne indulnunk?- kérdezte lágy hangon Carlisle
- Csak még egy kicsit kérlek!
Olyan nehéz volt elengedni pedig tudtam, hogy otthon is csak ketten leszünk. De attól féltem, hogy ha elengedem felébredek és újból át kell élnem minden fájdalmat és csalódást. Már húsz perce álltunk ott némán ölelkezve mikor megszólaltam:
- Indulhatunk drágám.
És sóhajtottam egyet.
- Mi volt ez a sóhaj? Csak nem valami gond van?
- Semmi csak attól élek, hogy ez egy álom és félek, hogy felkelek.
- Édesem nem álmodsz itt vagyok feled ez bizonyíték lesz neked?
Megcsókolt ismét.
- Indulhatunk már sötét van.
Kéz a kézben elindultunk a sötétben vissza a házhoz. Közben a csillagokat néztük. Mikor haza értünk Carlisle a kezébe vett és így vitt be a szobámba.
- Figyelj Carlisle, ha már el jegyeztük egymást akkor oda költözhetek a szobádba?
- Vártam, hogy megkérdezd életem szerelme.! Persze majd holnap rá érsz behozni a cuccod.
- Akkor menjünk hozzád ha már Edward nincs ide haza! - mondtam a legcsábosabb hangomon miközben az ujjammal játszottam a zakóján.
- Tényleg ezt akarod? Holnap el vinnélek Londonba az egyik barátomhoz.
- De akkor is ráérünk egész éjjel szívem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése